Ókori Egyiptom Társadalma
2025.01.06
Az ókori Egyiptomban végső soron, elméletileg minden föld a fáraó tulajdona és annak minden lakosa a fáraó rabszolgája volt. A társadalom emellett erősen rétegezett volt. A fáraó és környezete alatt a hivatalnokréteg állt, élükön a nagy kiterjedésű ország helyi vezetőivel, illetve a velük összefonódó katonaság, papság. Alattuk helyezkedett el a kereskedők, iparosok, kézművesek rétege, majd a munkások illetve a gyakorlatilag a földhöz kötött parasztok következtek. Legalul, viszonylag kis számban, a valódi rabszolgák voltak, akiket ingóságként kezeltek, adtak-vettek. Ők legtöbbször a külföldi hadjáratok során fogságba került személyek, akiket aztán az állam osztott el az urak, a papok és a magánemberek, például obsitos katonák között. A rabszolgák sorsa között is nagy különbség volt. Egy részük a gazdagabb családok mellett dolgozott, patriarchális körülmények között, viszonylag gyakran fel is szabadították őket, mások rövid életüket a kő- vagy aranybányákban dolgozva, embertelen körülmények között fejezték be. Szegény dolgozóknak is lehetett rabszolgájuk; egy III. Amenhotep korabeli okmány szerint egy pásztor felajánlotta társának a rabszolganőjét két napra fizetségért, hogy ruhát vásárolhasson magának.
A közemberek, dolgozók korán házasodtak, általában már tízes éveikben feleséget választottak maguknak.
A XVIII. dinasztia korától az Egyiptomi Újbirodalom egész ideje alatt a fiatal férfiak nővérüknek szólították a kiválasztott lányt, hasonlóképpen a lányok fivérüknek a fiatalembert. A férfiak nősülésére és házhoz jutására ugyanazt a szót használták (akárcsak a magyarban a házasodás). A lányok leggyakrabban tizenkét és tizennégy éves koruk között mentek férjhez, az előkelőbbek, gazdagabbak kissé később. A párválasztásban a családok közötti megegyezés mellett a szerelem is nagy szerepet játszott, amint erről a gazdag óegyiptomi szerelmi költészet is tanúskodik. A fiatalok kikérték szüleik beleegyezését is. Mind a férj, mind a feleség kezdeményezhetett válást, de ennek anyagi következményei súlyosak lehettek.
A gazdag családokban az örökség a legidősebb lány elsőszülött fiának jutott. Ezért különös tisztelet övezte a családokban az anya apját. Az örökösödés azonban nem volt automatikus, a végső döntést a fáraó hivatalnokai hozták meg.
A házasság fő célja a gyermekáldás volt, a gyermektelen házaspárok nem élveztek tiszteletet. A szülést nagy figyelem övezte, igyekeztek minden segítséget megadni a vajúdó anyának, de ennek ellenére is átlag minden harmadik újszülött életét vesztette, és sok asszony is belehalt a szülésbe. Egy családban átlagosan négy-hat gyermek született. A csecsemőket akár hároméves korukig is szoptatták. A felcseperedő gyermekeket nagy szeretet övezte a családokban. Első éveikben - amikor csak az időjárás engedte - meztelenül jártak. A fiúkat 10-12 éves korukban körülmetélték.
Az átlagembereknek csak egy hitvesük volt, a fáraónak azonban korlátlan számú felesége lehetett. Az unokatestvérek és féltestvérek közötti házasság elfogadottnak számított, a fáraó családjában közvetlen rokonok is házasodhattak egymással. A fáraók gyakran vették feleségül lánytestvérüket vagy lányukat is. A történészek vitatkoznak arról, hogy ez utóbbi esetben nemi kapcsolatról is szó volt-e, vagy csak "politikai" házasságról. A gazdagabb közemberek törvényes feleségük mellett házukban ágyasokat is tarthattak, akiknek a gyermekeit a házaspár örökbe fogadta. A házon kívüli nemi kapcsolatokat a férfiak esetében sem nézték jó szemmel.
A homoszexualitás társadalmi elfogadottságáról keveset tudunk. Az egyiptomi mitológiában szerepelnek elítélő történetek az istenek közötti homoszexuális kalandok kísérleteiről, a legismertebb ilyen történet Széth és Hórusz mítoszához kapcsolódik: az egyik verzió szerint Széth megerőszakolta Hóruszt, más változat alapján azonban közös beleegyezéssel közösültek. Az V. dinasztia korában élt férfiakat, az első ismert homoszexuális párként számon tartott Nianhhnumot és Hnumhotepet a legtöbb feltételezés szerint azért temették közös sírba és azért ábrázolták őket a masztaba falán házastársakra jellemző módon, mert egy párt alkottak. Ezek alapján a homoszexualitás az ókori egyiptomiak körében nem számíthatott elítélendő dolognak.
A házasságtörést súlyosan büntették, leginkább a feleséget; a férfiakat főleg akkor, ha más feleségével kezdtek viszonyt. Mindenezek ellenére a prostitúció széles körben elterjedt volt, és a gazdagok nagy bankettjei gyakran orgiákba torkollottak. A fennmaradt ábrázolások szerint a leggyakoribb szeretkezési póz az úgynevezett misszionárius, szemtől szembeni összefonódás lehetett, a hátulról történő közösülés ritkább volt.
A férjes asszonyok általában csak a háztartásban dolgozhattak, de helyzetük nem volt alávetett: lehetett saját rendelkezésű birtokuk, perképesek voltak a bíróságon, saját vagyonukat szabadon adhatták örökbe.
A Középbirodalom korának (Kr.e. 2060-1780) fontos társadalmi változása volt, hogy megjelentek a kézművesek és kereskedők, akik a tevékenységükkel hatottak a gazdasági életre. Az iparosok számának emelkedésével a városok szerepe is megnőtt. Gazdasági fejlődés indult meg, amelyet a központi hatalom a dél felé (Nílus mentén) irányuló területszerzésekre használt fel. Egyiptom terjeszkedésének fő célja a délen fekvő Núbia volt, az ott található arany miatt.
Az ókori Egyiptom történetének virágzó periódusaiban katonai szuperhatalom volt; a hadsereg a társadalom mindennapi életének jól látható részeként funkcionált. Az ország erődvonalat tartott fenn a déli, nyugati és északkeleti határokon. Rendszeresek voltak a támadó hadjáratok, amiket a fáraó vagy egyik fia vezetett. A hadsereg hivatásos szervezet volt, tisztikarral, hivatalnoki apparátussal. A katonák leszerelésük után földbérletet, marhákat vagy rabszolgákat kaphattak obsitként, illetve részesültek a hadizsákmányból. Idegenek is szolgáltak a hadseregben, ők a rabszolgasorból emelkedtek fel, vagy a környező országokban toborozták őket. Fontos szerepet játszottak a Núbiában honos medzsaí nevű etnikum tagjai, akiket már az egyiptomi Óbirodalom idejétől alkalmaztak katonai és rendőri célokra, II. Ramszesz korában pedig önálló elit félkatonai alakulatot állítottak fel tagjaikból.
A sereg létszáma ebben a korban mintegy húszezer fő volt, a kiszolgáló személyzeten kívül. Ötven katona alkotott egy szakaszt, öt szakasz egy századot, húsz század egy hadosztályt. A négy, egyenként ötezer fős hadosztályt tábornokok irányították, és egy-egy istenség nevét vették fel: Ré, Ptah, Amon és Széth. Fegyverzetük az íj és nyíl, a gerely, bronzfejszék, lándzsák, tőrök voltak. A harci szekerek alkották az egyiptomi hadsereg elit egységeit.
